Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány új jószolgálati nagykövetével, Dr. Zacher Gáborral mutattuk meg, hogy akár 1
Immár 4. éve koordináljuk a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány integrált 1% kampányát. Idén a
Idén immár 24. alkalommal rendezték meg Magyarországon az Effie reklámhatékonységi versenyt. A Human Dialog számára
Az idei volt a 23. Effie reklámhatékonysági verseny Magyarországon, a HD pedig immár 15. alkalommal
Harmadik alkalom, így mint a mesebeli aranyhal kívánságai, a pályázati nyeremények száma is 3-ra bővült:
Alapítványi és egyesületi partnereink jószolgálati munkáját segíti a Human Dialog vezetésével létrejött konszolidátori együttműködés. Az
Ismét egy jó ügy érdekében hívtunk össze neves színészeket, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvány legújabb
Második alkalommal vettünk részt a Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi önkéntes akciójában: idén két nap alatt összesen
A reklámszakma Oscar díjaként aposztrofált Effie-n újabb sikert ért el a Mentőalapítvány (OMSZA) és a
Mivel lepjük meg karácsonykor az ügyfeleinket? – tettük fel a kérdést idén ősszel is. Sorra
Tavaly okkal kérdezhettük: hova tűnt 200 ezer szja 1% felajánló? Idén az egyik legfontosabb kérdés
Újraélesztő képzést kaptak kollégáink, így – a vészhelyzetben életet menteni képes tudás megszerzésén túl –
December 4-én este ismét a Barabás Villa adott otthont a Human Dialog Mikulás ünnepségének. A
Az ukrajnai háború kitörésekor és a menekülthullám kezdetekor voltak ugyan kilengések, de az elmúlt fél
Csaknem fél milliárd forinttal 11 milliárdra nőtt az 1% összértéke, miközben sajnos a felajánlással élő
Idén egy új, innovatív elemmel bővült az 1%-os kampányidőszakban az Országos Mentőszolgálat Alapítvány eszköztára. A
Az immár harmadik alkalommal meghirdetett #nemluxustaska kezdeményezés fő üzenete, hogy segítsük azokat a nehéz anyagi
Nincs ünnepi hangolódás Mikulás buli nélkül-valljuk egyöntetűen a Human Dialognál. Bár a tavalyi évben a
A Magyar Fundraising Akadémia – a Human Dialog oktatási üzletága – éves eseményei sorában visszatérő
Ismét sikerült a duplázás közösen az OMSZÁ-val: arany Effie-t ért a 2020-as szja 1% kampány,
A civil szervezetek többnyire az adományozói kedv komoly csökkenésétől tartottak, ehhez képest sem a szolidaritás
Sürgősen kellett segítség a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál a 4️0️ ezer, az óvodakezdést segítő csomag összeállításában,
Érdekes, izgalmas, tanulságokban bővelkedő napot töltött a HD telemarketinges csapata a MVGYOSZ csepeli kutyaiskolájában. Köszönjük
Ha egy eredményes toborzókampány képletét próbálnánk felírni, akkor így nézne ki: hiteles civilszervezet+hiteles emberi történet
Több célt is sikerült összekapcsolni abban a naptárkampányban, amely Máltai Jótékonysági Termék logóval ellátott, különleges
A kampányhatékonyságot elismerő reklámszakmai díj, az Effie decemberi díjkiosztóján két kategóriában is jutalmazta a zsűri
A járványhelyzet miatt rendhagyó módon, tíz társadalmilag kiemelten hasznos, ám a világjárvány miatt hátrányos helyzetbe
Csaknem 1 milliárd forinttal nőtt a felajánlások összértéke, az örömbe mégis üröm vegyül: tovább fogyatkozott
A COVID időszak mindenkit hatalmas kihívások elé állított – és sajnos itt nem biztos, hogy
Mi a Human Dialognál abban hiszünk, hogy a valóság a legjobb „alapanyag”. Azok a szervezetek,
A #nemluxustaska jótékonysági kezdeményezés keretében rászoruló nőknek gyűjtöttünk táskákba összecsomagolva alapvető női higiéniás és fehérnemű
Idén minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a hagyonányosan az adóhatóság Dózsa György úti székházában helyet
<index.hu> Azt a NAV adatai alapján már lehetett tudni, hogy az adóköteles magánszemélyek többsége nem
A tavalyi után ismét Arany Effie-t kapott a reklámhatékonysági seregszemlén az OMSZA és a Human
Az nem újdonság, hogy amióta a NAV készíti az adóbevallásokat, kevesebb figyelem jut a civilek
2019-et jubileumi évszámnak tekinthetjük a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) közös együttműködésünk idővonalán.
Számos civil szervezet van, amely olyan területen végzi a tevékenységét, amelyről nem könnyű beszélni. A
Professzionális adománygyűjtés és civil kommunikáció 2019 címen immár a harmadik évfolyammal indult tavasszal a Magyar
2019. április 18-án tíz apróságtól volt hangos a HD iroda. Közös tízóraival, érdekes programokkal és
Ebben az évben immár nyolcadik alkalommal lehetett csatlakozni a TeSzedd! népszerű szemétszedő akciójához. A hulladékhegyek
A Human Dialog jövőre nagykorú lesz, betölti a 18. életévét, de már 2019-re datálódik egy
Professzionális adománygyűjtés és civil kommunikáció – 2019. február 21-én elstartolt az MFA átfogó képzésének új
A sikeres civil fundraising-kampányhoz legalább két dolog biztosan kell. Egy hasznos és jó munkát végző
Miután tavaly pozitív visszhangja volt minden korosztály részéről az új ötletnek, nem volt kérdés, hogy
Ismét átfogó kutatást készített a Human Dialog a magyarok adományozási szokásairól, idén azonban az átlagemberek
Immár tradíció cégünknél, hogy ügyfeleinknek és partnereinknek minél kreatívabb, egyedibb és a sablonos ajándékoktól elrugaszkodó
Büszkék vagyunk rá, hogy mostantól egyike lettünk azon 91 magyar vállalkozásnak, melyek hivatalosan is viselhetik
Újabb arany Effie-vel méltatta a reklámszakma az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 2015-2017 közötti szja 1% kampányait,
Idén a civil szervezetek életében meghatározó esemény, vagyis az szja 1%-os eredménylista nyilvánosságra hozatala számos
A több hónapos felkészülési időszakban tett vállalásaink, valamint az irodai életünk környezettudatos szempontok szerinti átalakítása
A HD csapata az év egyik utolsó napos péntek késődélutánját az irodánk közelében található Városmajor
A tavalyi visszaesés után örömteli módon idén 1 milliárd forinttal több szja 1% jut a
Három munkatársunk is anyai örömök elé néz hamarosan, ezért hosszabb-rövidebb időre búcsút vettünk tőlük, egy
A KÖVET Egyesület Zöld Iroda Programjában 2008 óta több mint 120 szervezetnél honosodott meg a
A gyárlátogatás lassan hagyománnyá érik a Human Dialognál, 2016 végén a győri Audinál jártunk, az
Idén első alkalommal neveztünk be a Kihívás Napja versenybe, ami valójában egészen május 30-ig egy
Tavaly óta Moldovában is rendelkezhetnek az adófizetők arról, hogy adójuk 2%-át mely civil szervezet kapja
Az új európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) május 25-től mindenkire érvényes lesz, aki valamilyen formában
Hagyomány a Human Dialognál az önkéntes nap, idén április 21-én a FŐKERT Nonprofit Zrt. parkszépítő
Az ország egyik legnagyobb segélyszervezeteként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felkarolja az elesetteket, országos hálózatuk által
Az e-szja rendszer tavalyi debütálása után idén csak kisebb változások történnek az adóbevallások elkészítésének menetében.
Elkötelezett, erősen kötődő, könnyen elérhető támogatók egyfelől, anyagi erőforrások és forrásteremtő szakmai ismeretek hiánya másfelől
A legfrissebb adatok, a legújabb online trendek és az szja bevallási módozatok aktuális változásainak elemzése
Egy század százalékpont híján majdnem sikerült megismételnünk a 4 évvel ezelőtti rekordszintű ügyfélelégedettségi mutatót: az
Látogatást tett a Human Dialognál a Mikulás, első alkalommal, de bevallottan hagyományteremtő céllal! A vidám
Szigorított a zsűrizés menetén és a díjak odaítélésének feltételein az Effie, ami felértékeli az idei
Úgy tűnik a karácsony szelleme csupa jót csalogat elő belőlünk. A tavalyi évhez képest idén
Az online adománygyűjtés eszközei témájában kaptak tréninget a 2017-es MACIARC-on óriásplakátokban már sikeres civilek a
A jótékonykodásról beszélgetett az RTL Klub Reggeli műsorában Wolf Kati és Miha Tamás a Human
A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek
A legfrissebb Effie Effectiveness Index rangsorolás szerint a független ügynökségek között világviszonylatban a leghatékonyabbnak bizonyult
Az ARC kiállítás a vizualitás fellegvára: képi poénok, megdöbbentő grafikák, legtöbbször szavak nélküli humor. Ahogy
Egy boldog és fáradt, izmos, fiatal férfit láthatunk a képen. Sokat futott, nemcsak ma, de
Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak 2017-ben a civilszervezeteknek az adófizetők tavalyhoz képest, a felajánlások
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány és Human Dialog 11 éve kezdett el együtt dolgozni: közös
Újabb 15 fővel bővült a Magyar Fundraising Akadémia végzőseinek szakmai közössége. A nyár elején minden
Noha évről évre növekszik azok száma, akik élnek az egyszázalékos felajánlásokkal, még mindig sokan vannak,
Idén az adózók többsége, mintegy 3,8 millió magánszemély részére az adóhatóság készíti el az szja-bevallás
Helyzetértékelés és tanácsok a Millásreggeliben április 18-án. Beszélgetés az 1% aktuális kérdéseiről Tóth Katával, a
Civil szervezetek működése – Adománygyűjtés és kommunikációs ismeretek 2017 címen indul új évfolyam a Magyar
Mely civilszervezetek a legnépszerűbbek? Hogyan döntenek az adófizetők? Mi az 1% jelentősége? Érdemes-e, és hogyan
Ma már nem lehet csak a pályázati lehetőségekre és állami támogatásokra támaszkodni, a biztos forrásteremtéshez
Idén már több millió magánszemélynek az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallását. Az eddigi tapasztalat azonban
Milyen szerepet kaphat az online média a civilek finanszírozásában? Hogyan fest egy jó honlap? Mitől
Az szja 1% felajánlás továbbra is a legszélesebb körben elterjedt jótékonykodási forma, több mint kétmillió
A kategóriák bővülő választékának is köszönhető vélhetően, hogy több volt az eredményes pályázat, átlépte ugyanis
A 2016-os önkéntes napunkat a Rex Kutyaotthon Alapítványnál töltöttük. Lefestettük az Állatmenhely belső fakerítését és
Nem szakadt meg az idei trend, minden korábbinál jelentősen magasabb szintet ütött meg a HD
8 milliárd forint fölé emelkedett a civil szervezetek között szétosztható szja-felajánlás összege. 2016-ban 8 százalékkal
Az ARC kiállítás szervezői a Magyar Civilszervezetek közössége (MACI) és a MagNet Civil Kapcsolatok Program
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) csepeli kutyakiképző-iskolájának új kisbuszra volt szüksége, ugyanis
A második negyedévben is minden történelmi értéket felülmúlóan erős adományozási kedvet mutat a HD Adományindex.
Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvány megbízásából készült munkánk, a „Tartsd életben! Újraélesztés
A februári kimagaslóan jó eredményt tovább erősítette a szezonálisan megszokottnál magasabb pontszámot hozó március, így
„Pofon egyszerű, neked is menni fog, tartsd életben, legyél te is életmentő!” – ezekkel a
Ügyfeleink elégedettsége elsődleges fokmérője munkánknak. Örülünk, hogy immár évek óta kiváló minősítést kapunk tőlük! A
Az ügynökségeket rangsoroló hatékonysági M+ Listán 2015-ben is az élmezőnyben végeztünk, ráadásul az addigi legjobb
A Magyarul Balóval című műsor vendégei Tóth Kata, a Bátor Tábor munkatársa és Miha Tamás,
Fenyegetéssel és zsarolással próbál civil szervezetektől pénzt kicsalni az Alapítványok Feketén Fehéren oldal. A